Lopott percek

A minap egy nagyon kedves visszajelzést kaptam valakitől a munkásságomra, és arról írt nekem az illető, hogy sok időt tölt munkájából kifolyólag azon a bizonyos Social Media felületen, ahol követ engem és mennyire jó, amikor a hírfolyamában meglátja a posztjaimat és 1 percre ki tud szakadni a mókuskerékből.

Arra a bizonyos aranykalickára gondoltam rögtön, amiből én már kiszakadtam, de mélyen bennem él a munkaidőből "lopott percek" emléke.

Mennyire igazságtalan dolog, hogy a XXI. században a nap legértékesebb, nagy részét elfoglaló munkaidőben, amikor a legkreatívabbak, legtermékenyebbek vagyunk, lelkiismeret furdalás közepette lehet megállni a computer bűvölése közben és hódolni kicsit a valójában az egész világot megteremtő esztétikának, amely inspirációt adna a hatékonyabb, eredményesebb termeléshez.

Mennyire nem jól van ez így kitalálva, hogy be vagyunk idomítva arra, hogy nekünk ezt nem szabad, hogy a napnak ebben a részében tilos álmodozni, élvezni a szépet és a létet, mert dolgozni KELL, hogy éljünk...  Arra ott van az este, amikor már fáradtak vagyunk és már csak bezuhanunk az ágyba a napi robot után, amelyet az esztétika hiánya miatt örömtelenül, mechanikusan végeztünk el.

Gondolat-ébresztőnek szántam ezt a cikket, törekedjünk arra, hogy a munka amit végzünk, táplálja valahogyan a "lelkünket", simogasson, örömet adjon és felemeljen!